Megoldott

Dohányzás félig az aluljáróban félig a villamosmegállóban

Anonim Járókelő

Az ÁRKÁD takarítószolgálata előszeretettel áll meg és dohányzik az aluljáróban, ahol egyébként tilos, jó időben pedig kicsit fentebb, ami viszont egyenesen a villamosmegállóhoz tartozik, itt szintén tilos a dohányzás, mindeközben a felmosókocsit (a képen nem látható mert hátrébb van) és a gépet úgy hagyják ott, hogy az lényegében a lépcső felét elfoglalja, lent pedig az egyik bejáratot.

És történik ez minden reggel (és még ki tudja hányszor napközben), talán épp a legnagyobb csúcsidőben, az iskolába/munkába igyekvőknek pedig őket s takarító-alkalmatosságaikat kell kerülgetni, mindeközben szívni amit félig az aluljáróba félig a lépcső (megálló) irányába füstölnek.

Probléma helyszíne
Budapest XIV. kerület, Zugló, XIV. kerület

Hozzászólások

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Azóta nem láttam hasonló esetet, ez persze nem jelenti hogy nincs, de remélhetőleg MEGOLDOTT az ügy. Köszönöm
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    Társaságunkhoz érkezett „Bejelentés a www.jarokelo.hu oldalról (7210)” tárgyú elektronikus levelükkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:

    Az ügyben nem a BKK Zrt. az illeték
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Le Marietta elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Teszt Ike9

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Teszt Ike9
    Illetékes: ZZZ
    Kerepesi út (XIV. kerület, Zugló)
  • Megoldott
    2
    Megoldott
    2

    BP 14 Teszt

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Hrabovszki Anna
    Illetékes: XIV. kerület Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató
    Telepes utca (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére